bocsánat

Szeretnék bocsánatot kérni a tegnapi bejegyzésért. Aki tudja, hogy neki szól az tudja... Egy ember van aki megérdemelte... De ő csak főjön a saját levében ha nem hajlandó szóba állni velem... Ki akartam törölni az előző bejegyzést, de akkor olyan lenne mintha meghamisítanám a blogom... Azok is az én gondolataim voltak, csak egy elég elborult pillanatomban... Nem akartam senkit sem megbántani vele. Sajnálom! Ma szerintem a problémák nagy részét meg tudtuk beszélni... remélem ezek után jobb lesz.
Ma a temetőben összeszedtem magam és gondolkoztam, természetesen sírtam is. Ez mostanában nem maradhat ki a napirendemből... Nem szeretem ha mások látják, hogy milyen gyenge vagyok, és milyen könnyen elsírom magam... Egy rossz beszólás, vagy egy fél füllel hallott mondat... De szerencsére (attól függ honnan nézzük) kevés ember van aki meg tud bántani. Kevés ember mondhatja el magáról, hogy adok a véleményére...
Nah most már azt se tudom miket írok itt össze-vissza, úgyhogy képletesen lerakom a tollat. Még egyszer bocsánat, nem akartam megbántani senkit. Tudjátok, hogy hülye vagyok és előbb cselekszem és csak utána gondolkozom...

barátság?! az mi?

Az utóbbi pár napban amíg itthon voltam sikerült átgondolnom pár dolgot. Ma, hogy végre suliba mentem igazam is lett pár dologban. De nagyobbat csalódtam mint gondoltam volna, és olyanokban akikben nem akartam. De már megszokhattam volna. Így is megy tovább az élet, bár nehezebben mint eddig. Sok emberrel szeretnék leülni és átbeszélni a dolgokat de erre elég kevés esélyt látok... Attól, hogy most eléggé a padlón vagyok (vagy még lejjebb) nem adom fel. Fel fogom vakarni magam és megyek tovább. Mindig megyek tovább. Ma olyan dolgok is eszembe jutottak amikre már évek óta nem gondolok szívesen. De persze mikor máskor ha nem ma... Holnap ellátogatok egy olyan helyre ahova sajnos ritkán jutok el, és meglátogatom a szívemnek egyik legdrágább embert. Utána remélem kicsit összeszedem magam. Tudom, hogy gondolatban mindig velem van, de akkor is nagyon hiányzik...

megint betegen

Megint itthon fekszem betegen... Csütörtök délutánra sikerült belázasodnom. De azért még kimentem a piacra. Mikor hazaértem megmértem a lázam... 38,5---> Felhívtam anyámat, bevettem vagy 5 gyógyszert. Természetesen utána leültem gépezni... Nem is én lettem volna ha nem ezt csinálom. Persze amikor aludni akartam nem ment.. Egyre magasabb volt a lázam. felment 39,5-re. Nah akkor beültem a kádba hűtőfürdőzni. Nah az legalább levitte a lázam. De a torkom még mindig fájt. ezt nem részletezném inkább... A lényeg az hogy egész éjjel fent voltam mert nem tudtam elaludni a fájdalomtól.
Tegnap reggel már csak hőemelkedésem volt. A torkom se fájt már annyira.Befeküdtem anyámék szobájába és átaludtam a fél napot. Utána meg elkezdtem nézni a sorozataimat... Kb éjfélkor bejött anyám, hogy most azonnal kapcsoljam ki a tvt és menjek aludni.
Ma reggel mikor felkeltem már nem volt lázam se hőemelkedésem. Csak a torkom fájt egy kicsit. Remélem hamar meggyógyulok. Nem szeretek betegen itthon lenni. Olyan uncsi.

uncsiii

Ma a suli elég... hogy is mondjam? uncsi volt... Ebédszünetben is csak punnyadtunk... Mindenkinek nyomi hangulata volt... Suli után a srácokkal lementünk Tekébe csocsózni egy kicsit... egész jó volt... Balázs felbaszta az agyát. Mátéék szakadtak... Megint eltelt egy nap... Fáj a fejem úgyhogy befejezem az értelmetlen irkálást.

barátok

Kiket nevezhetünk a barátainknak? Ezen gondolkozom mostanában elég sokat. Tudom, hogy vannak barátaim. Egy nevet sem fogok most ide leírni mert lehet, hogy nincs igazam. Én azokat szeretném a barátaimnak nevezni akik mindig mellettem vannak, bármi történik, meg tudják bocsájtani a hibáimat, és én is segíthetek nekik és velük lehetek amikor nekik nehéz az Élet terhe. Nincs annyi barátom mint amennyit szeretnék, de megbecsülöm azokat akik el tudnak fogadni így ahogy vagyok. Én is változok ők is változnak, de valahogy együtt,egyszerre. Mindenki más és mégis egyformák vagyunk és megértjük egymást. Mindenki egyéniség és mégis hasonlítunk egymásra.

Már elvesztettem nem egy barátnak tartott embert az életemben. Nem volt könnyű úgymond új embereket találni akikben megint megbízhattam. Volt akiben csalódtam. De örülök, hogy az utunk most egy ideig egy irányba halad, és remélem sokáig együtt maradunk... Nehezen bízok meg "idegenekben". Sokan ezt hibának tartják, mások azt mondják magamba zárkózom. Egyszerűen nekem így most egész jónak mondható az életem. Vannak barátaim akiket mindennél jobban szeretek és tisztelek. Van családom akikre bármiben számíthatok. Van Istenem aki megvéd. Van Hazám amiért élhetek. Vannak céljaim amikért fölkelhetek reggel. És van blogom ahova mindezt leírhatom.

Már csak azt nem tudom, hogy mit gondoljak az olyan emberekről akik örülnek annak ha én ott vagyok, elmondják minden gondjukat, bajukat, de ha velem van valami az nem érdekli őket. Olyankor eltűnnek. Ha megint minden rendben megtalálnak újra és jön az áradat. Panaszkodnak, mesélik a gondjaikat. Én szívesen meghallgatok mindenkit. TÉNYLEG!!! Csak néha tudhatnák, hogy hol a határ... Amikor én fél lábal a szakadék szélén állok és már az ugráson gondolkozom, olyankor odajönnek meglöknek és nem érdekli őket, hogy leesem-e vagy megkapaszkodom valahogy a szikla szélén. A barátaim ott állnak mellettem a szakadéknál és fogják a kezem, nehogy leessem. De ők sem lehetnek ott mindig. Vannak pillanatok amikor teljesen egyedül vagyok. És olyankor a legnehezebb. Amikor itthon vagyok egyedül a szobámban és sírok. Senki nem lát olyankor. Senki nem érti miért sírok. Néha még én magam sem. Csak azt tudom, hogy kell. Néha csak pár könnycsepp, van amikor egész éjjel a párnámba fúrt arccal zokogok. De néha az iskolapadban is rámtör. Ha meghallok egy számot. ha eszembe jut valaki, vagy valami. Pedig szeretném, ha az emberek erősnek látnának, és szeretnék erős lenni, de nem megy. Túl könnyen meg lehet bántani, túl könnyen megsértődöm. És hamar elsírom magam. Egyszerűen nem tudom miért... Pedig, ha arról van szó kiállok magamért és a szeretteimért.


Mára befejezem ezt a témát. Még vissza fogok rá térni. Majd egyszer... utoljára még így megemlítem, hogy vettem ma cipőt. Szeretem!!! CÉP!!! Fekete!!! : ) Tudom, tudom: hülye vagyok...