sírás küszöbén...

Egyre furcsábban alakul az életem és egyre jobban elvesztem felette a kontrollt. Kicsúsznak a kezeim közül a percek az órák és a napok. Nem tudok ellene mit tenni. Egyre elveszettebbnek érzem magam ebben a világban. Még jó, hogy vannak barátaim, ők mostanában a biztos pontok az életemben. Másra nem számíthatok csak rájuk. Köszönöm, hogy ti vagytok nekem. Tudom, hogy nem olvassák el ezt sokan, de jólesik leírni. Ettől könnyebb lesz. Ha ti BARÁTAIM (remélem nevezhetlek így titeket) nem lennétek, nem tudom mit kezdenék magammal. Átmennék EMO-sba ülnék a sarokban és vagdosnám magam. De nem omlok össze erősnek próbálom mutatni magam mint mindig. Tudom ez nem mindig sikerül. Azt hiszem megszerettem a sulit mert az legalább elvonja a figyelmemet a gondjaimról. Egyre több a probléma és az idő egyre kevesebb. Rengeteg emberrel kéne megbeszélnem dolgokat. Nem egy két óra alatt hanem legalább egy-két nap kéne külön-külön. De ez a baj időm nincs senkire sem. Még a számomra legfontosabb személyekre sem. Rohanok össze-vissza azt sem tudom hol áll a fejem. Ez tudom, hogy nem csak nekem rossz. Najó befejezem ist az önsajnáltatást és írok normális dolgokról... Ne is figyeljetek arra amit eddig leírtam.

Egy hétig voltam dolgoni Mariannal. Szórólapokat osztogattunk. Elvileg októberben megkapom az első fizetésem. Már van jópár ötletem mire lehetne elkölteni. A suli egész jól megy, igaz még csak pár hete tart. Most pakolok új zenéket az mp3-amra... Végre lesz mit hallgatnom...

Iskolakezdés

A mai nappal megkezdődött egy újabb tanév. Megint eltelt egy nyár anélkül, hogy észrevettem volna. Jó volt a nyaram, így összegezve. Lehetett volna jobb is. Nah mindegy ilyen volt... A következő jobb lesz! Suli van... Szar de ezt is túlélem.